Japánkert - csoda képkeret

Régi nagy szerelmem a klasszikus japán művészet, azt hiszem, nem kell ezt külön hangsúlyoznom, hiszen az "Alulról szél fújja..." leírásában is írtam meg most, legújabb képkeretemen is látszik...:-D Magának a modellnek azonban figyelemre méltó a története, szóval kedves olvasók, kapaszkodjatok meg!

 A dolog úgy kezdődött, hogy volt egyszer egy nagytakarítás - nem is akárhol, Budapesten, a Bokréta utcai hindu szentély előtt (rendszeresen járok ám oda!), és nem is akármikor, 2011 őszén, Diwali-ünnepség előtt (Diwali a hindu újév). A környékről tudni kell, hogy a köztisztasága némi kívánnivalót hagy maga után, így a guberálni szeretők bármikor találhatnak a járda közepén valami kis vicikvacakot, amit fel lehet valamire használni. Na jó, a Bokréta utca még a tisztább részek között van Budapest IX. kerületében, de egy takarítás alkalmával mindig érhetik meglepetések az embert. Engem is értek, ugyanis mindenféle fadarabot találtam a nagy söprögetés és szemétgyűjtögetés közben. Volt köztük ilyen formájú is, olyan formájú is, de valahogy mindegyik formára volt vágva. Itt egy nyolcszöges dőlt hasáb, ott egy téglatest, amott egy trapéz alakú deszkadarab...El is raktam őket, mondván, hogy majd jók lesznek valamire. A trapéz formájú falapocska mi mást juttatott volna eszembe, mint holmi kelet-ázsiai tetőzetet, ugye. Na, gondoltam, egy képkeretmodellben meg is valósítom ezt a felállást: japánkert valamilyen kapuval. Úgyis távol-keleti ihletés van az egész képkeretesdi mögött (az ötlet is az meg a nyersanyag is, a Ganoderma ugyanis kínai termék), hát akkor kvázi vissza az eredeti tervhez.

 Nyolc és tizenkét éves korom között sokat rajzoltam japánkerteket, a napfelkeltés-naplementés témát különösen szerettem e korszak vége felé. A képkeret kivitelezésében tehát segítségemre volt egy kis nosztalgia, a Napnak kinevezett kör alakú arany kartonlapocskához, ami egy süti alátétje volt eredetileg, úgyis remekül illik a narancs-vörös háttér, szóval két applikálható elem már megvolt. Egyéb félretett vackaim között is találtam alkalmas formát a japán imidzshez: a megüresedett papír cérnagurigák például a kapu két oldalán lévő árkádhoz bizonyultak jónak az oszlopok kialakítására, vagy a félbetört kavics is illőnek bizonyult egy festett bonsai fenyő elé. Sőt, még természetes hatást is elértem a felsorolt elemek hozzáadásával. A többihez meg már csak ecset, víz, tempera és paletta kellett. És persze lakk, miután megszáradt.

 Ennek a modellnek is került pot pourri az alaptextúrájába, nem is volt könnyű befedni azokat a részeket, ahol a narancshéj külső felülete volt kifelé, mert egy bizonyos mennyiség lepereg róla (aki szeretné eltanulni tőlem ezt a pot pourris papírmasé-textúrát, annak szól ez elsősorban, s ha már itt vagyunk: aki fél a temperát pazarolni a narancshéj befedésére, annak célszerű még egy nem túl vastag réteg sima papírmaséval rámenni).

 Az oldalsó peremek befedéséhez a külső és belső éleknél is arany csokipapírt használtam. Elvégre az arany mindenkoron illik a japán imázshoz...

 Tehát aki hozzám hasonlóan él-hal a távol-keleti kertészetért és építőművészetért - japánspecialisták előnyben - , annak csak ajánlani tudom ezt a modellt. A Japánba készülőknek még inspiráló is lehet, ha egy róluk készült A5-ös méretű fotó virít majd benne: ha sokszor ránéz a boldog leendő tulajdonos, annál több biztatást kap a látványból, hogy igenis kijut álmai országába! Szóval ganbatte (japánul ez nem mást jelent, mint hajrá), ne késlekedjetek lecsapni erre a nem mindennapi képkeretre!