A tavaly tavaszi termésgyűjtögetésben, amely tulajdonképpen megalapozta a Gaia-tető kollekció létrejöttét, szerepeltek olyan alkatrészek is, amelyek régebbi, csoportos kézműves foglalkozásokon készült alkotásaimból maradtak fenn. Ilyen az a festett pázsitfűféle is, amelyet ehhez a modellhez használtam (meg még a Rózsaszín Bullához, a Szevasz Tavaszhoz, a Baltikuumhoz és a Szemesnek áll-hoz is). Első egyetemi évemben szerencsére olyan volt az időbeosztásom, hogy el tudtam járni az egyetem Tanulmányi és Információs Központjában (TIK, stílszerűen megkapta már másoktól a Mindentudó Tyúk, tőlem meg a Vasmadár nevet is) Császár Tiborné Kószó Ágnes háromhetenként rendezett kézműves foglalkozásaira. Több tűzőhab alapú, szárazvirágokkal és örökzöldekkel készült asztali díszt is csináltunk, s ezek, sajnos, nem éppen tartósak, mivel az örökzöldek is elöregszenek egy idő után, s a szárazvirágok is atomjaikra hullanak. Az így visszamaradt pázsitfűféléket direkt olyan helyen tároltam, ahol nem mennek tönkre; gondoltam, hátha jók lesznek valamire.
S lám, jók is lettek...:-) Az egyik dióhéjas medálba került egy sárga. Aligha volt kérdés, hogy háttérszínnek a haragoszöldet választom hozzá. Hiszen zöld fagyöngyökből is annyi van a készletemben, mint égen a csillag, s fogyni kell azoknak, hogy minél kevesebb legyen a felesleg.
A zöld, a sárga és az arany színek variálásával született meg a Gaia-tető legzöldebb darabja. A PVC-, illetve a kása- és szalmagyöngyök sem maradtak ki, nem kíméltem a tűt és a Grál-cérnát. Ami épp a kezembe akadt zöld vagy sárga, illetve arany színben, felnyaláboltam és egyesítettem e modellben. Még az arany kontúrfesték sem pihent, ahogy azt a medál is mutatja. Felhasználásával még kicsit előkelőbb hatást is elértem vele, mint amilyet anélkül elérhettem volna. Jobb híján kézi gyöngykapcsot fűztem neki, ha már úgyis kevés delfinkapcsom volt. És sajnos, ha abból sokat veszek a GyöngyHázban, az igencsak pénztárcaterhelő vállalkozás... A gyöngykapocs, ha a "gombja" fából készült, meglepően stabil, az ember nem is gondolná elsőre.
Aki kedvet kapott ezen örök tavaszt hozó ékesség viseléséhez, az ne mulassza el, hogy meg is szerezze!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése